Automatizálni jó. A robotok tényleg hasznosak. Azonban ha a stratégia nem részletes, annak gyengeségeit a robotod sem tudja feloldani.
2018 december elején keresett meg László. Pár mondatban felvázolta azt a stratégiát, amit automatizálni szeretne, és ebből a pár mondatból simán megállapítható volt, hogy stabil kereskedési alapokkal rendelkezik. 6 év kereskedéssel a háta mögött (4 éve rendszeresen éles számlán köt) elmondható, hogy nem kezdő kereskedő.
Egyébként épületgépészeti vállalkozást működtet Németországban, így az első konzultációnk Skype-on történt, nagyjából december közepén.
László több stratégiát követ, melyeket más-más piaci helyzetekben használ. Napi munkája nem teszi lehetővé a folyamatos piacelemzést, így csak annyi időt tud ezzel a feladattal tölteni, hogy eldöntse, hogy azon a napon, héten melyik stratégiával fog élni. A leggyakrabban alkalmazottat szeretné automatizálni.
Szisztémája a Stochastic indikátorból két idősíkon képzett jelek sajátos összefüggéseit használja, dinamikus stop loss- és célár meghatározással.
Stratégiája összetettebb az átlagosnál, de könnyen sikerült lefektetni az alapvetéseket: köszönhetően egyrészről a képernyőmegosztásnak, mert így rá tudtam mutatni arra, amit kérdezni szerettem volna a konkrét kereskedési szituációról a charton; másrészről annak, hogy hamar sikerült „közös nyelvet” beszélnünk, ami jelentősen megkönnyítette a kommunikációnkat.
László rendelkezett egy indikátorral, de az előzetes vizsgálatom alatt feltűnt, hogy az bizonyos helyzetekben újrarajzol. Szerencsére ez csak olyan helyzetekben történt meg, melyeket László nem használt, így nem is találkozott velük. Bár az indikátor használható volt, de programkódja régi és korszerűtlen, illetve nem felelt meg az új igényeknek – ezért tanácsoltam annak újraírását.
Az újraírást akkor szoktam javasolni, ha az eredeti eszköz javítgatása nem célravezető. Az újraírást követően az indikátor tartalmazza a teljes stratégiát, könnyen megjeleníti a beszállási helyeket, valamint a stop loss és célár távolságokat a charton. A kevert idősíkos szabályrendszer miatt pedig jóval könnyebben elemezhető egy-egy időszak, egy-egy új instrumentum megismerése is.
Az, hogy a robot előtt elkészítek egy indikátort, hasznos lehet akkor, ha valaki bizonytalan a stratégia szabályaival és eredményességével kapcsolatban. Robot kivitelezését csak akkor szabad elindítani, ha a kereskedő szabályrendszere megfelelő alapot ad az automatizált, gépiesített végrehajtáshoz.
László viszont nem kérte az indikátort, biztos alapokkal rendelkezett, a szabályokat napi szinten használta, így rátérhettünk az automatizálásra. Megvizsgáltuk a robot szabályrendszerét: a méretezést, a menedzselést, a kényelmi funkciókat.
Több javaslatot tettem a Fibonacci objektumok használata kapcsán, melyekből párat el is fogadott, így bekerültek az automatizmusba. László számára a top ötletem az volt, hogy a lépcsőzetes profitrögzítés szintjeit a Fibonacci szinteken lehessen megadni – ennek alapja, hogy a robot dinamikusan állapítja meg az SL és a TP szinteket.
Miután átolvastam a jegyzeteimet, összegeztem az átbeszélt stratégiát, írásos ajánlatot küldtem László számára, amit el is fogadott.
Miért mesélem ezt el neked?
Azért, hogy megismerj, és lásd, hogy a szoftver elkészítésén túl mire figyelek még. Azért, hogy beláss a kulisszák mögé: nem ész nélkül automatizálok, nem mindent, és nem minden áron.
Ügyfeleim általában két témával keresnek meg:
Ez utóbbit szeretném kifejteni.
Minden kereskedő eltérő szakmai felkészültséggel rendelkezik. A konzultáció során az első feladatom, hogy felmérjem, hogy tudom a legmagasabb szintű segítséget adni. Van, akinek már birtokában van a stratégia, kellően el is mélyült benne, azonban bátorításra szorul. És van, aki ugyan nincs híján a bátorságnak, de felületes a stratégiája, gyakorlata vagy a tapasztalata. Utóbbiakat általában lebeszélem az automatizálásról, hiszen a hiányosságokat egyetlen robot sem fogja pótolni.
Érdekelni fog, így meg is kérdezem majd:
A stratégiádat ízekre fogjuk szedni. Nem csak a fő szabályokat beszéljük át, hanem belekérdezek az apró részletekbe is. Megvilágítok, és kontextusba helyezek olyan dolgokat, melyek a szisztéma, vagy a belőle készülő algoritmus kapcsán merülnek fel.
A kommunikáció kölcsönös kell, hogy legyen, hiszen a közös célunk az, hogy a legjobb automatizált megoldás születhessen meg a stratégiád kapcsán.
Neked miben tudok segíteni?
Kíváncsi vagy ehhez hasonló, hasznos bejegyzéseimre?
Ha érdekelnek az ehhez hasonló témákkal foglalkozó bejegyzések, akkor add meg keresztneved és e-mail címed, hogy elküldhessem Neked!
Szia Radu,
Kovács József vagyok; pár éve kereskedek kézzel éles számlán nullás eredménnyel.
Csökkenteni akarom a gép mellett töltött időt, ezért ezért szeretnék kipróbálni egy kész robotot. Ha neked van akkor szivesen vennék egyet.
Köszönettel, Kovács József
Kedves József!
Köszönöm visszajelzésedet és érdeklődésedet, tovább gratulálok a nullás eredményhez. A legtöbbeknek tartósan nem sikerül fenntartani a nullás vagy profitos eredményt, hanem veszteségeket termelnek.
Értem, hogy szeretnéd csökkenteni a gép mellett töltött időt. Soraidat olvasva az jutott eszembe, hogy nem érné-e meg egy kicsit feltárni, hogyan tudnál a nullás eredményről a profitosság felé továbblépni? Mennyi időt töltesz kereskedéssel jelenleg napi szinten?
Egy kereskedési robot remek eszköz lehet számodra, hogy csökkentsd a ténylegesen kereskedéssel töltött időt, ugyanakkor önmagában nem a kereskedési robot fog számodra tartósan profitot csinálni, hanem a robot stratégiájának ismerete, illetve a te kereskedési gyakorlatod.
Ha érdekel ez a téma, van pár javaslatom és elképzelésem, de első körben – még mielőtt bármilyen robotot is vásárolnál – egy konzultációt javaslok, hogy át tudjuk beszélni jelenlegi felkészültségedet, tapasztalatodat, terveidet. Szimpatikus lehet számodra ez az irány is?