A kereskedési stratégia „csak” egy eszköz

Az egyszerűség miatt most nem megyek bele terminológiai magyarázatokba, és csak a stratégia kifejezést használom annak a szabályrendszernek a meghatározására, amely szerint kereskedünk a piacokon – illetve kereskedni kellene az eredményesség érdekében.

A stratégiákat alkalmazó – vagy nem alkalmazó – kisbefektetőket a szemléletesség kedvéért itt három csoportba helyezem, persze ennél nyilván jóval összetettebb a kereskedők társadalma, és a valóságban jóval árnyaltabb és összetetteb a kép.

Az írásban az intézményi, professzionális kereskedőkre nem térek ki. A csoportok elnevezése nem fontos, csupán igyekeztem találó neveket adni nekik.

Az online kereskedéssel próbálkozó szerencsejátékos és kalandor nem tékozolja azzal az idejét, hogy stratégiát használjon és olyan fölösleges dolgokkal bajlódjon, amelyek megkötik a kezét. Az könnyen előfordulhat, hogy valamilyen öngyilkos Martingale rendszert mégis használ.

A játékos eljutott ahhoz a következtetéshez, hogy már látott éppen elég tőzsdés filmet ahhoz, hogy végre ő is megmutathassa mit tud – és hogy meggazdagodjon. Meggyőződése szerint érzi a mozgásokat, és képes megjósolni, hogy csökkenni vagy emelkedni fog az adott instrumentum árfolyama. Habozás nélkül nekiront a piacnak, hiszen csalhatatlan a megérzése, ráadásul létezik egy csomó hírportál, elérhető elemzések, a csillagjóslás, és különben is majd lesz valahogy, dőlni fog a pénz. Valószínűleg nem is tud róla, hogy a siker érdekében stratégiára és némi tanulásra lenne szüksége, hiszen a kedvenc mozijában a főhős is a jólértesültsége és a megérzései után ment, szó sem volt semmilyen szabályrendszerről, amit követnie kellett volna.

A brókerek kedvelik a játékost, mivel ritkán áll le az első számla elfüstölésekor. Gyakran addig megy, amíg minden megtakarítását elveszti, vagy még annál is tovább, mert kölcsönt vesz fel.

Miután megtörténik vele az első nagy bumm, talán felébred a transzállapotból – vagy nem –, és ha nem hagyja el a kereskedés világát – mert maradt még pénze –, akár tudatosan újra is szervezheti magát, és elkezdhet tanulni.

Ő nem volt a fenti moziban, vagy már kijött onnan. A sikerességet kívül keresi, és a külvilágtól várja, hogy sikeressé tegye – általában csak egy stratégiától, tanfolyamtól vagy robottól. Befelé és önmagára nem igazán figyel.

A küszködő azt belátja, hogy szüksége van valamilyen szisztémára, ám ezt a tényt túlértékeli. Neki nem az a drámája ami a játékosnak, hogy teljes képzavarban és álomvilágban van, hanem az, hogy a végső megoldást és a siker kulcsát kizárólag a technikától, egy konkrét kereskedési stratégiától várja. A témát illetően nem számít, hogy robot által alkalmazott vagy manuális technikáról beszélünk, a lényeg, hogy csakis a tuti módszer hajszolása és megtalálása lebeg a szeme előtt. Viszont a küszködő hajlandó energiát és pénzt is befektetni a munkába illetve a tanulásba, ám hozzáállása a kereskedéshez nem más, mint a Szent Grál keresése. A küszködőnek meggyőződése, hogy a nyerő, expertet, indikátort vagy módszert kell megtalálni, megtanulni vagy megalkotni, és azzal eljön a régóta sóvárgott és hajszolt siker.

Mikor a birtokába kerül egy stratégia, expert vagy egyéb eszköz, ám az nem kezdi rövid időn belül  ontani a pénzt, akkor félreteszi, és bedobja abba a puttonyba, ahol a többi limlom is van, majd tovább folytatja a kutatást. Általában nem magát, hanem a külvilágot okolja a sikertelensége miatt, hogy például becsapták az oktatáson vagy a robottal, a brókercég is ellene van, és úgy általában az egész világ. Persze könnyen előfordulhat, hogy valóban becsapták, ám ha magába nézne láthatná, hogy az évi háromezer százalékos hozam ígérete kissé sántít, és legalább annyira vicces, mint a játékos ábrándja, aki a Wall Street farkasa című film megtekintése után (ami valóban jó film), elhitette magával, hogy született tőzsdeguru, és ért a kereskedéshez. A küszködő általában technikailag jól képzett, felkészült, ismer számos módszert, elméletet és indikátort, igen jól van informálva, és képben van a tőzsde és az online kereskedés területén. Ezek akár a hasznára is lehetnének, azonban mindennek ellenére mégsem sikeres. Ugyan sokat hallott és olvasott a tőzsdepszichológiáról és a mentális, belső munkáról, ám ezzel a területtel mégsem hajlandó foglalkozni. Talán mert hülyeségnek tartja, vagy csak nem hiszi el, hogy önismeret és önkontroll nélkül nem érkeznek meg a pozitív eredmények illetve meg sem indul benne a fejlődés folyamata. Valaki komolytalan hókuszpókusznak gondolja, amivel csak időfecsérlés foglalkozni, tehát nem dől be spirituális hülyeségeknek. (Persze az évi háromezer százalékos hozam vagy a havi számladuplázás az komolyan vehető.)

Hiába a sok év sikertelenség és adakozás, a küszködő még mindig nem néz magába, mert ha megtenné, akkor látná, hogy őrültség amit csinál, mivel ha eddig nem találta meg a külvilágban a  Szent Grált, akkor az vagy nem létezik, vagy nem jó helyen keresgél.

Mindenki örülne olyan algoritmusnak, amely folyamatosan termeli a pénzt, persze lehetőleg teljesen önműködően, de egye fene, az sem lenne túl nagy baj, ha kis tanulás után az embernek kellene kicsit nyomkodni gombokat a számítógépén.

Tényleg sajnálom, de nagyon gyanús, hogy ilyesmi nem létezik. Egyelőre olyan tabletta sincs, amelytől folyékonyan megtanuljuk a koreait a tájszólásaival együtt. És helikopter pilóta képző PDF-ről sem tudok, amelynek az átolvasása után bátran repülhetünk. Persze ettől még lehetséges, hogy van ilyen kézikönyv, ám az biztos, hogy én abba a helikopáterbe nem ülnék be, amelynek a pilótája egy PDF-re való képzettséggel és rutinnal rendelkezik.

Ám a küszködő nem könnyen adja fel, és előfordulhat, hogy élete végéig küzd a piaccal illetve önmagával. Sajnos ebből a háborúból hosszú távon nem lehet győztesen kikerülni. Sokáig képes elhúzni a szenvedését – talán viszonylag kis veszteségekkel –, de folyamatosan adakozva a piacnak és a brókercégeknek, kiváltképpen hogy van jövedelme, amelyből finanszírozni tudja ezt a költséges hobbit.

Azonban olyan eset is van, mikor a küszködő teljesen kimerül, és végül feladja. Belefárad a túlgondolkodásba, a harcba, a csalódásokba és az ígéretekbe. Feladja a küzdést, és megadja magát.

Viszont keményfából faragták, és kitartó. Nem a kereskedést adja fel, hanem a haszontalan keresést és a küzdést. Leveszi a hátáról a súlyos puttonyt – amelyet tele pakolt az évek alatt –, majd nekikezd, hogy kidobálja onnan a temérdek felesleges kacatot. Kidobja a gazdasági naptárt, az üveggolyókat, a telefonkönyvet, továbbá százhatvannyolc indikátort – ám néhány kedvencet megtart. Átnézi az ötvenkilenc stratégiáját, gondolkodik, mérlegel, majd dönt, és kiválaszt közülük egyet, a többi pedig mehet a kukába. Oda kerül a két terrás winchester is, amely tele van forexes és tőzsdés oktatóvideókkal, na és persze motivációs tréningekkel (ego fejlesztőkkel). Aztán kidob egy gyümölcscentrifugát és kakukkos órát is – ezekről fogalma sincs, hogyan kerültek a zsákjába. Ezután leiratkozik arról a tizenegy oldalról, amelyek éveken át küldték számára a kereskedési szignálokat, továbbá törli a számítógépén a kedvencek sávból az összes hír és elemzőportált. Elindítja a kereskedési platformját, és leszedi a csártokról az összes indikátort – mind a huszonegyet, és csak néhány kedvencét teszi vissza. Elámul az eredményen, mert a tiszta képernyőn meglátja a japán gyertyákat – hű, de rég volt, hogy látta őket. Csodák csodájára kirajzolódik szeme előtt az árfolyam mozgása, és még az is látja, hogy az aktuális trendnek mi az iránya.

Ezt követően elkezdi a munkát azzal a stratégiával, amely mellett meghozta a döntést. Már nem figyeli mások eredményeit (nem is érdekli), és nem tűz ki elvárásokat önmaga felé – sem havi, sem évi százalékokat vagy összegeket. Belátja, hogy rendkívül hátráltatja, ha bármivel presszionálja magát. Arra figyel, hogy mit képes kihozni az eszköze segítségével magából és a kereskedésből. Megfigyeléseket tesz, és ha kell, akkor módosít a stratégián, elkezdi azt önmagára szabni. Figyeli a hibáit, tudatosítja és felírja őket, a felszínen tartja, így képes dolgozni is rajtuk – és ezzel megindította a belső munkát. Elindul a kereskedővé válás útján.

A kereskedő tudja, hogy ő maga a Szent Grál, és tulajdonképpen sosem kellett keresnie, mert mindig is megvolt. Ő már nem hisz a mesékben, nem a külvilágtól várja, hogy sikeressé tegye. Bízik magában. Nem gondolja azt, hogy bármivel is tartozik neki a piac. Elfogadta, hogy kereskedés szerves része a kockázat, és tudja, hogy a stratégia csak egy eszköz, amellyel dolgozhat a piacokon. Tisztában van azzal, hogy nem a stratégia csinálja a pénzt, hanem ő a stratégiával.

Azt is tudja, hogy a pénz is csak eszköz, amelyre vigyáznia kell, mert munkaeszköz nélkül dolgozni sem lehet. Nem görcsöl azon, hogy a lebegő profit pozitív vagy negatív értéket mutat. Nyugodtan és türelemmel kiüli a vesztő időszakokat – ha kell –, és nem zárja ki idő előtt a pozícióit, nem éri be a morzsákkal, inkább kivárja a valódi profitot hozó nagy ügyleteket. Ezek persze ritkábbak, de bőven van ideje, nem siet sehová. Szereti amit csinál, nincsenek elvárásai önmagával vagy a piaccal szemben. Nem érzi unalmasnak a kereskedést, és nem kell erőszakkal rávenni magát, hogy csinálja. Így nem is csoda, ha jól csinálja azt, amit szeret. És a tevékenysége melléktermékeként megjelenik a profit. Ez a kereskedő titka.