Új hivatalos MT4 build verzió várható március 21-én
A MetaQuotes bejelentése alapján ma a napsütés mellett annak is örülhetünk, hogy (elvilekben) új hivatalos build verziót adnak ki.
A MetaQuotes bejelentése alapján ma a napsütés mellett annak is örülhetünk, hogy (elvilekben) új hivatalos build verziót adnak ki.
A MetaQuotes kiadta a 616-os frissítést. Ez a build verzió valóban tartalmazza a 610-es build súlyos hibájának javítását, azonban a kiadás nem hivatalos, ezért csak a MetaQuotes tesztszerverén érhető el.
Fontos közlemény: az eddigi visszajelzések alapján egyre inkább úgy fest, hogy az 509-es vagy régebbi fordítóval fordított robotok a 610-es MT4 változatban hibát okoznak idősíkváltásnál.
Az új, 600-as MT4 kiadás temérdek újdonság és hasznos funkció mellett pár komoly változást is tartogat - ilyen, hogy a MT4 fájlstruktúrája megváltozott - azaz a robotokat, indikátorokat és szkripteket nem arra a helyre kell bemásolni, ahova az elmúlt majdnem 10 évben.
A korábbi cikkben taglalt, nagyobb lélegzetvételű változásokat a MetaQuotes bejelentése alapján február 3-án kiadják az új MT4 változatot, amely jelenleg tesztelés alatt áll.
Új, 574-es build változatú Metatradert jelentett be a MetaQuotes. Ez a változat egyelőre tesztelésre lett kiadva, vagyis állapota béta. A tesztelési folyamat befejeztével ez lesz a következő Metatrader kiadás, így mindenképpen érdemes foglalkozni vele.
A MT4 platform lehetőséget biztosít optimalizációra, azaz több backteszt egymás utáni kombinált futtatására külső beavatkozás nélkül. Fontos tudni azonban, hogy milyen korlátozások vannak érvényben eme speciális tesztelési mód során, amelyek esetlegesen érintik robotjainkat.
Megjelent a TickStory Lite nevű hasznos segédprogram új, 1.2-es változata.
Hivatalosan kiadásra került az 1.1-es Tickstory Lite verzió. Ez nem tartalmaz újdonságot a legutóbbi változat óta, csak véglegesítették az RC (release candidate - kiadásra jelölt) változatot.
Megjelent a TickStory Lite nevű hasznos segédprogram új, 1.1-es RC változata.
Megjelent a TickStory Lite nevű hasznos segédprogram új, 1.0-ás változata.
Henrik nevű kedves olvasónk e-mailben érkezett kérésének apropóján ez a poszt a pozíciók zárásáról fog szólni - programozói szemszögből.
A MetaQuotes bejelentése alapján igazán komoly döntésekre szánta el magát a MT4/MT5 gyártója. Az új irányvonal - szerintem - mindenki számára rendkívül pozitív dolgokat fog hozni. Összegyűjtöttem, hogy melyek ezek.
Megjelent a TickStory Lite nevű hasznos segédprogram új, 0.9.2-es változata.